várak útján
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

KIRCHSCHLAG

GPS: 47°30'01.1"N 16°17'43.7"E

47.500293, 16.295477

   A történelmi Magyarország határán fekvő vár 1180-ban történő megépítése Herrand von Wildon nevéhez fűződik. A 480 méter magas hegytetőn lévő erősség 1240-ben házasság révén a Kuenringerekhez került, de 12 évvel később már IV. Béla király birtokolta. 1260-ban újra a Kuenringereké, 1287-től pedig a Pottendorfok tulajdona. A család által 1320 és 1325 között teljesen átépített vár 1502-ben a felsőausztriai Pucheimer famíliához került, akik több ízben is felújították. 1657-ben Gróf IV. Pálfy Miklós örökölte meg és egészen 1848-ig a Pálfyaké is maradt. A településhez köthető, hogy 1849. április 30-án a vendégfogadójában szállásolták el a fogoly Batthyányt. A később többszöri tulajdonosváltáson átesett várat 1905-től a helyi szövetkezeti piac tulajdonolta, 1974-től pedig Kirchschlag városé lett.

    A településre beérve már láthatóak a várfalak. Parkolni a Spar áruház mellett tudunk. Szemben a várhegy tövében lévő strand mellett vezet a feljáró, amin kb. 15 perc sétával jutunk el a jelentős romokhoz.

   A várat folyamatosan felújítják, így egyre szebb képet mutat. Fentről csodás kilátás nyílik a tájra.

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

A horoszkóp a lélek tükre,fontos információk. Májusban,minden megrendelés 1000 Ft. kedvezménnyel vehetõ igénybe. Várlak!    *****    A csillagjövõ oldalon,sok asztrológiai, ezoterikus olvasmány,valamint meditációk és megrendelési lehetõségek találhatók!    *****    Kérdezõ horoszkóp, kötetlen beszélgetés mobilon, vagy messengeren, skypeon 5000 Ft. Szeretettel várlak! Kattints hívj!!!    *****    SKAM - SKAM France - wtFock - Druck - SKAM Italia és a többi! Folyamatosan bõvülõ magyar tartalmak! - SKAM SKAM SKAM    *****    Sorozatok Áprilisban-Read&Speak Blog-Sorozatok Áprilisban-Sorozatok Áprilisban-Read&Speak Blog-Sorozatok Áprilisban    *****    Sorozatok Áprilisban-Read&Speak Blog-Sorozatok Áprilisban-Sorozatok Áprilisban-Read&Speak Blog-Sorozatok Áprilisban    *****    SKAM - SKAM France - wtFock - Druck - SKAM Italia és a többi! Folyamatosan bõvülõ magyar tartalmak! - SKAM SKAM SKAM    *****    Gondolatok, vélemények, élménybeszámolók, tagek és egyebek (kpop, ajánlók, horror, blogtippek)    *****    Naruto rajongói oldal és Fanfiction Konoha.hu, Naruto rajongói oldal és Fanfiction Konoha.hu Naruto rajongói oldal    *****    A dohányboltos lány új novella. Sniffany felnõtt meséi, képei és versei a blogon :)    *****    Informatika és Informatikus könyvtáros tételek    *****    AemyDesign.hu teljes kódolt designek gportalra és wordpressre, kódok, tutorialok. képek - AemyDesign.hu - AemyDesign.hu    *****    SKAM - SKAM France - wtFock - Druck - SKAM Italia és a többi! Folyamatosan bõvülõ magyar feliratos tartalmak! - SKAM    *****    Kedves látogatóim! Március hónapban, minden születési horoszkóp megrendeléshez egy Biotérkép elemzést adok ajándékba!!!!    *****    Naruto rajongói oldal és Fanfiction Konoha.hu, Naruto rajongói oldal és Fanfiction Konoha.hu Naruto rajongói oldal    *****    Luxus házikedvenc prt lányokról szóló kis történet, egyéb cikkek.:)    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    Adóbevallás (Szja) - SMS-BEN KÉRHETI A BEVALLÁST!!! Kinek készít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)    *****    A horoszkópod olyan tendenciákra mutat, melyek ismerete, sokat segít az elõre jutásban, a fejlõdésben. Rendeld meg most!    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp 20-25 oldal + 3 éves elõrejelzés 20-25 oldal,e-mailben, utána ingyenes konzultáció.