várak útján
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

TORNA

 

(szlovák: Turňa nad Bodvou, német: Tornau)

GPS: 48°36'40.6"N 20°52'26.4"E

48.611267, 20.874006

 

        

 

    A főút mellett már messziről feltűnik a karsztos hegy csúcsára épült vár, amit 1357-ben Tornai János fiai építettek, majd a család kihalása után királyi kezelésébe jut. 1409-ben Besenyő Pál és Tolnai  István tulajdonába került. 1453-ban a cseh husziták megostromolták, a támadásukat csak nagy nehézségekkel sikerült visszaverni. 1476-ban a Bebek család szerezte meg a várat. Az erősség, bár tulajdonosai igyekeztek fejleszteni már nem számított nagyobb hadászati fontosságú helynek, így 1605-ben Bocskai István felkelő hajdúi, majd Bethlen Gábor erdélyi fejedelem is harc nélkül foglalta el. 1671-ben császári zsoldosok vonultak be a várba, majd megannyi más várral egyetemben ők is robbantottak fel.

   Haniskánál térjünk Saca felé, Sacán pedig Rozsnyó felé forduljunk. A hegy tövében épült étteremnél parkolhatunk. Jobbra kezdetben kertek között haladó földút visz fel a várhoz, ami kb. 30 perces kiadós séta. Belépő nincs.  Ha Kassáról jönnénk, akkor a városban (Kassa), a Roznava táblánál jobbra, kb. 100 méter után az újabb táblánál balra, s az út felvisz a főútra. Erősen lepusztult vár, amit teljesen belepett a gaz, csak a kitaposott ösvényen lehet körbejárni.

       

 

     

 

    

 

       

            

     

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    MAO - Az elsõ számú magyar rajongói oldal Takahasi Rumiko (inuyasha alkotója) 2019 óta megjelenõ mangasorotatáról.    *****    Stellina Enna Drago - Sarai Mia - A múlt árnya -- > Molyon már elérhetõ    *****    Elsõ fantasy - thriller regényem Elõrendelhetõ. Bõvebbb információért kattints ide.    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    farkasmetal.hu---haidekker kerítés---haiedekker kapu --farkasmetal.hu--lakatosmunka--haidekker kerítésmezõ--hullámrács    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |