várak útján
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

FÖLDVÁR 

(román: Feldioara, német: Marienburg, szász: Märrembirg)

GPS: 45°49'13.1"N 25°36'21.7"E

45.820294, 25.606028

 

    A Német Lovagrend által épített vár első írásos emléke 1240-ből való, de a „Castrum Sancte Mariae” néven említett erősséget 1345-ben a tatár seregek lerombolták. Az újjáépített várhoz több neves esemény is köthető, 1529 júniusában a vár alatti mezőn gyűrte le Szapolyai János a Habsburg Ferdinánd-párti szászok és Enyingi Török Bálint csapatait, 1603-ban pedig Radul vajda serege itt győzedelmeskedett Székely Mózes hadai felett. Egy évvel később Basta generális 7000 forint kifizetése után megkímélte a várba menekülő lakosságot, de 1612-ben a Báthori Gábor ellen fellázadt brassói sereg már elfoglalta az erősséget. 1690-ben még falai között vert tábort Thököly Imre fejedelem, de a Rákóczi szabadságharcban már nem játszott szerepet. Az 1800-as évek második felétől a lakosság folyamatosan széthordta köveit, végső pusztulását az 1977-es földrengés okozta.

Brassó felől érkezve az első jobbos letérőnél forduljunk le, majd az iskola előtt térjünk ismét jobbra, az egyirányú utcára. Ezen haladva a templomhoz jutunk, ami mellett elhaladva rögtön a vár lábához érünk. A várat teljes körűen felújították, 2017 szeptemberétől újra látogatható.

Felújítás előtt:          

 

                  

 

          

 

         

és után:

 

    Evangélikus templom:

 

GPS: 45°49'13.7"N 25°36'06.6"E

45.820462, 25.601841

 

 

     Az evangélikus templomát is feltehetően a lovagrend építette a XIII. század közepén. Átépítése a XV. századra tehető, egykoron lőrésekkel ellátott védőfalát mára jelentősen visszabontották.

 

 

 

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

A horoszkóp a lélek tükre,fontos információk. Májusban,minden megrendelés 1000 Ft. kedvezménnyel vehetõ igénybe. Várlak!    *****    A csillagjövõ oldalon,sok asztrológiai, ezoterikus olvasmány,valamint meditációk és megrendelési lehetõségek találhatók!    *****    Kérdezõ horoszkóp, kötetlen beszélgetés mobilon, vagy messengeren, skypeon 5000 Ft. Szeretettel várlak! Kattints hívj!!!    *****    SKAM - SKAM France - wtFock - Druck - SKAM Italia és a többi! Folyamatosan bõvülõ magyar tartalmak! - SKAM SKAM SKAM    *****    Sorozatok Áprilisban-Read&Speak Blog-Sorozatok Áprilisban-Sorozatok Áprilisban-Read&Speak Blog-Sorozatok Áprilisban    *****    Sorozatok Áprilisban-Read&Speak Blog-Sorozatok Áprilisban-Sorozatok Áprilisban-Read&Speak Blog-Sorozatok Áprilisban    *****    SKAM - SKAM France - wtFock - Druck - SKAM Italia és a többi! Folyamatosan bõvülõ magyar tartalmak! - SKAM SKAM SKAM    *****    Gondolatok, vélemények, élménybeszámolók, tagek és egyebek (kpop, ajánlók, horror, blogtippek)    *****    Naruto rajongói oldal és Fanfiction Konoha.hu, Naruto rajongói oldal és Fanfiction Konoha.hu Naruto rajongói oldal    *****    A dohányboltos lány új novella. Sniffany felnõtt meséi, képei és versei a blogon :)    *****    Informatika és Informatikus könyvtáros tételek    *****    AemyDesign.hu teljes kódolt designek gportalra és wordpressre, kódok, tutorialok. képek - AemyDesign.hu - AemyDesign.hu    *****    SKAM - SKAM France - wtFock - Druck - SKAM Italia és a többi! Folyamatosan bõvülõ magyar feliratos tartalmak! - SKAM    *****    Kedves látogatóim! Március hónapban, minden születési horoszkóp megrendeléshez egy Biotérkép elemzést adok ajándékba!!!!    *****    Naruto rajongói oldal és Fanfiction Konoha.hu, Naruto rajongói oldal és Fanfiction Konoha.hu Naruto rajongói oldal    *****    Luxus házikedvenc prt lányokról szóló kis történet, egyéb cikkek.:)    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    Adóbevallás (Szja) - SMS-BEN KÉRHETI A BEVALLÁST!!! Kinek készít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)    *****    A horoszkópod olyan tendenciákra mutat, melyek ismerete, sokat segít az elõre jutásban, a fejlõdésben. Rendeld meg most!    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp 20-25 oldal + 3 éves elõrejelzés 20-25 oldal,e-mailben, utána ingyenes konzultáció.