várak útján
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

GARAMSZENTBENEDEK

(szlovák: Hronský Beňadik, német: Sankt Benedikt)

GPS: 48°20'41.0"N 18°33'27.4"E

48.344720, 18.557606

   A kolostor legrégebbi része a román stílusú bazilika, amelyet 1075-ben szenteltek fel. Ezekre az alapokra építették fel 1346 és 1375 között a mai gótikus Szent Egídia bazilikát. A kolostor 1537 után a török támadások idején erődítménnyé változott, várfalakkal és bástyákkal bővítették ki. A védőszerep megerősítése a kolostort több gótikus építészeti jegyeitől megfosztotta. Az évszázadok során többször átalakították, legutóbb 1884-ben egy tűzvész után kellett szinte teljesen újjáépíteni.

   Garamszentbenedekre dél felől érkezve, rögtön feltűnik a domb oldalába épített kolostor. Megközelítéséhez az első kereszteződésnél forduljunk balra, majd 100 méter megtétele után ismét balra. Az utacska egészen a bazilika bejáratához vezet.

Ha sétálni van kedvünk, akkor az erősség alatti parkolóból a lépcsőkön 5 perc alatt felérünk.

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Szeretnéd tudni, milyen lehetõségeket, fontos információkat rejteget a születési horoszkópod, akkor keress meg, segítek!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,fontos információk. Májusban,minden megrendelés 1000 Ft. kedvezménnyel vehetõ igénybe. Várlak!    *****    A csillagjövõ oldalon,sok asztrológiai, ezoterikus olvasmány,valamint meditációk és megrendelési lehetõségek találhatók!    *****    Kérdezõ horoszkóp, kötetlen beszélgetés mobilon, vagy messengeren, skypeon 5000 Ft. Szeretettel várlak! Kattints hívj!!!    *****    SKAM - SKAM France - wtFock - Druck - SKAM Italia és a többi! Folyamatosan bõvülõ magyar tartalmak! - SKAM SKAM SKAM    *****    Sorozatok Áprilisban-Read&Speak Blog-Sorozatok Áprilisban-Sorozatok Áprilisban-Read&Speak Blog-Sorozatok Áprilisban    *****    Sorozatok Áprilisban-Read&Speak Blog-Sorozatok Áprilisban-Sorozatok Áprilisban-Read&Speak Blog-Sorozatok Áprilisban    *****    SKAM - SKAM France - wtFock - Druck - SKAM Italia és a többi! Folyamatosan bõvülõ magyar tartalmak! - SKAM SKAM SKAM    *****    Gondolatok, vélemények, élménybeszámolók, tagek és egyebek (kpop, ajánlók, horror, blogtippek)    *****    Naruto rajongói oldal és Fanfiction Konoha.hu, Naruto rajongói oldal és Fanfiction Konoha.hu Naruto rajongói oldal    *****    A dohányboltos lány új novella. Sniffany felnõtt meséi, képei és versei a blogon :)    *****    Informatika és Informatikus könyvtáros tételek    *****    AemyDesign.hu teljes kódolt designek gportalra és wordpressre, kódok, tutorialok. képek - AemyDesign.hu - AemyDesign.hu    *****    SKAM - SKAM France - wtFock - Druck - SKAM Italia és a többi! Folyamatosan bõvülõ magyar feliratos tartalmak! - SKAM    *****    Kedves látogatóim! Március hónapban, minden születési horoszkóp megrendeléshez egy Biotérkép elemzést adok ajándékba!!!!    *****    Naruto rajongói oldal és Fanfiction Konoha.hu, Naruto rajongói oldal és Fanfiction Konoha.hu Naruto rajongói oldal    *****    Luxus házikedvenc prt lányokról szóló kis történet, egyéb cikkek.:)    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    Adóbevallás (Szja) - SMS-BEN KÉRHETI A BEVALLÁST!!! Kinek készít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)    *****    A horoszkópod olyan tendenciákra mutat, melyek ismerete, sokat segít az elõre jutásban, a fejlõdésben. Rendeld meg most!