várak útján
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

FÜLEK

(szlovák: Fiµakovo, német: Fileck)

GPS: 48°16'17.4"N 19°49'28.8"E

48.271506, 19.824671

  

 

         "Kipusztíták már a szomszéd Somoskőt,

Utána jött a távolabb Fülek,

S most afölött van a tanácskozás;

hová fordítsák léptöket jelenleg?"

(Petőfi Sándor: Salgó - részlet)

    Fülek vára már a tatárjárás előtt megépült. IV. Béla király 1246-ban Folkus rablólovagtól elkobozta a váruradalmat és II. Móric pohárnokmesternek adományozta. 1320-ban Károly Róbert seregvezérei, foglalják el. Luxemburgi Zsigmond királytól 1390-ben kapta meg Jolsvai Leusták báró. Fülek várának katonai szerepe a XVI. század közepén, vált jelentőssé. 1554-ben a török csellel bevette. Szeptember 4. éjjelén a törökök a szemétledobó nyíláson keresztül bejutva, megszállták a tornyokat és kinyitották a kaput is. A felriadt védők kétségbeesetten harcoltak, de a megjelenő Tojgun budai pasa katonasága rövidesen elfoglalta a várat. A további évtizedekben Fülek vára a török hódítók fontos bázisát képezte. Uralmuknak 1593 őszén vetett végett a Teuffenbach királyi generális vezette sereg ostroma. 1605-ben Bocskai István hajdúkatonái, majd 1619-ben Bethlen Gábor erdélyi fejedelem serege vonult falai alá. Fülek várának legnagyobb ostromára 1682 augusztusában került sor, amikor Ibrahim budai pasa, Thököly Imre kuruc vezér és Apaffy Mihály erdélyi fejedelem vezették az ostromló sereget. A csata után az erősen romos Fülek várát megszállták a győztes török csapatok, majd felrobbantatták a vár falait.

     A városba beérve azonnal megpillantjuk a várat, amit megkerülve jutunk a főutca melletti fizetős parkolóhoz. A Makyta butik melletti kis utcán jutunk el a vár bejáratához. Kicsit távolabb a lakótelepen is letehetjük az autónkat, de a biztonságérzetünk mindenképpen jobb lesz, ha a parkolót választjuk.

Nyitva, belépő:

http://www.hradfilakovo.sk/index.php/hu/latogatok-reszere

5 fő felett minden igényt kielégítő magyar nyelvű, nagyon kedves idegenvezetést kapunk. A romok között kedvünkre sétálhatunk az éppen maradt bástyában pedig, a vártörténetről olvashatunk. A távolban az éles szeműek felfedezhetik Somoskő várát, amivel a legenda szerint alagút köti össze Füleket.

 

 

 

 

  

 

 

  

  

  

 

 

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM