várak útján
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

SEBESVÁR

(román: Bologa)

GPS: 46°52'50.6"N 22°52'41.2"E

46.880708, 22.878114

        A tatárjárás után nagy valószínűséggel IV. Béla király parancsára emelt várat 1319-ben Elefánti Dezső várnagy parncsnokolta, 1362-től az erdélyi vajda birtoka. 1433-ban losonci Bánffy István és László tulajdona, majd a középkor további évszázadaiban a Bánffyaké. A katonai szempontból jelentéktelen vár a XVI. század közepétől az erdélyi végvárrendszer tagja lett, ezért jelentősebb mértékben kibővítették a védőműveit. 1598-ban a nemesi rendek országgyűlést tartottak a falai között, majd 1660-ban a törökkel vívott vesztes szászfenesi csata után ide menekítették a halálos sebet kapott II. Rákóczi György erdélyi fejedelmet. Az 1680-ban már erősen romladozott vár elkerülte a felrobbantási parancsot. A Rákóczi szabadságharc idején 1709-ig a felkelőké, majd császári kézre került. A szatmári békekötés után sem rombolták le, pusztulását az idő vasfogának köszönheti.

    A falun áthaladva közvetlenül az út jobb oldalán nagy kőépületet találunk. Itt tegyük le autónkat. Ha tudunk, a faltól kicsit messzebb álljunk meg, mert az emberek oda végzik dolgukat. Az épület után barna tábla mutatja hol induljunk felfelé, de amúgy sem lehet eltéveszteni a várhegyet. A földúton 1o perces könnyed sétával érjük el az egykori erősséget. A vár elég romos, a növényzet teljesen benőtte. Nem árt óvatosan mozogni a falak között.

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!