várak útján
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

SOMOGYFAJSZ 

GPS: 46°30'10.2"N 17°34'06.5"E

          46.502837, 17.568480

   A középnemesi származású Kund család 1831-ben vásárolt birtokot Somogyfajszon ahol 1856-ban megépítették az úgynevezett kiskastélyt. A kiskastély mellett 1872-ben Kund Vince emeltette a mai is látható eklektikus stílusú kasélyt, amivel párhuzamosan majorsági épületek is kialakításra kerültek. Parkjában található a Szent-Vendel kápolna, amely a család temetkezési helyéül szolgált. A századfordulón a híres vadász Kund Béla lakott a kastélyban, aki itt tartotta trófeagyűjteményét. Az államosítás során a birtokot felosztották és csak kis része maradhatott a család tulajdonában. 1969-ben a kastély falai között forgatták Turgenyev Első szerelem című könyvéből készített film magyarországi jeleneteit. 1980-ban zokniüzem működött az épületben, de volt itt moziterem, TSZ iroda, futball öltöző, végül 2000-től a Somogy Természetvédelmi Szervezet gondozásába került. Felújítása 2007-ben történt.
   A kastélyt a Kastélykert út 6. szám alatt találjuk. Kapuja nyitva így besétálhatnk az épülethez, amiben a Szent Liget Művésztelep alkotóinak művei mellett állandó kiállítás mutatja be a szervezet gyakorlati természetvédelmi tevékenységét, oktatási és védelmi programjait. Emellett előzetes bejelentkezéssel szállás is foglalható a patináns épületben. A kiskastély jelenleg a helyi általános iskolának ad otthont.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!