várak útján
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

TOKAJ

GPS: 48°07'47.0"N 21°24'45.4"E     

48.129722, 21.412611

 

 

 

„Kiált Tokaj vára, jajgat Patak vára,

Kinek most hallatik rettenetes jaja.

Ki siratja urát, ki jajgatja társát,

Ki apját, ki anyját, szánja szép magzatját.

Kedves lakóhelünk szörnyű pusztaságát,

Tokaj városának utolsó vígságát.”

(ismeretlen szerző - 1697)

   Tokaj Bodrogközben épült várának első említése 1410-ből való, amikor is Zsigmond király Garai Jánosnak adományozta. Később a várat a Szapolyai család birtokolta. Habsburg Ferdinánd ágyúzással lerombolja a falakat, majd elfoglalja az erődítményt. Szapolyai 1528 januárjában visszafoglalja várat, de a harcok 1530-ig nem szűnnek meg. Ezután a vidék legerősebb várát építették ki Tokajban, mely ekkor élte virágkorát. 1565 februárjában a Habsburgok ismét elfoglalják. 1660-tól 1668-ig az erősséget kisebb-nagyobb megszakításokkal folyamatosan építik, újítják. Rákóczi 1704 tavaszán elfoglalja, majd 1705-tavaszáig romba döntik.

    A várat igen bonyolult megközelíteni. Tokajban a körforgalomból haladjunk a Centrum irányába, majd a komp jelzésnél térjünk le jobbra, a Bodrog utcára. A romokhoz a komppal juthatunk át, amelynek kikötőjétől a temető felé kell haladni. A várból egy megmaradt falrészen kívül szinte semmit sem láthatunk, ez jelenleg a temető kőfala. Az egykori erősség régészeti feltárása 2007-ben kezdődött és folyamatosan tart.

 Tipp: minden év októberében várnapot tartanak, ekkor motorcsónakkal ingyenesen átviszik az érdeklődőket a várhoz, ahol színes programokkal várják az érdeklődőket!!

  Rákóczi-Dessewffy kastély:

GPS: 48°07'08.7"N 21°24'46.0"E     

         48.119083, 21.412778

   A barokk stílusú Rákóczi-Dessewffy kastély a XVIII. század elején készült, majd a tokaji vár romba döntése után az uradalom központjaként szolgált. A két részből álló épület északi részén sóvámház működött, déli része hivatalnoklakás volt. A kastély jelenleg a Tokaj-Hétszőlő Szőlőbirtok tulajdona.

    A kastélyt Tokaj főútján a kollégium mellett találjuk. Parkolni az út mellett lehet.

  Bercsényi vadászkastély:

GPS: 48°07'50.8"N 21°24'24.2"E     

         48.130778, 21.40672

2

   Az egykori vadászkastély az 1500-as években Gróf Bercsényi Miklós tulajdonában volt, később magánlakások lettek kialakítva benne. A hét szobából és egy nagyobb teremből álló épületen hosszú idő óta kint az eladó tábla, jelenleg lakatlannak tűnik.

   A kastélyt a Tokajban, a Bodrogkeresztúrra vezető út bal oldalán találjuk. A parkolás nehézkes.

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!