várak útján
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

SZEREDNYE 

(ukrán:Середнє, orosz: Среднее, szlovák: Seredné)

GPS: 48°32'20.4"N 22°29'50.9"E

48.539001, 22.497478

 
       A négyzetes toronyból álló, XIII. századi, feltehetően a templomos lovagok által épített szerednyei vár, a középkori erődítmények közé tartozik. Fala faragatlan kövekből épült, de azokat a külső felületein simára csiszolták. Magasságuk eléri a 12 métert. Az egykori toronynak három szintje volt. Sáncárkok veszik körül, amelyen egykor csapóhíd lehetett. A Rákóczi szabadságharc után kezdett romlásnak indulni, újjáépítésére nem került sor. Az építmény egykor kedvenc tartózkodási helye volt az egri várkapitánynak, Dobó Istvánnak. Egy helyi legenda szerint valamikor földalatti alagút kötötte össze az ungvári várral.
A Munkácsról Ungvárra tartó főútról is látható a település egykori várának romja, amihez a községen áthaladva a balos ívnél épített kis fehér „szentély” előtti apró útra kell letérni. A házak előtt vezető utacskán mintegy 300 métert kell megtennünk, majd jobbra találjuk a várat. Az autónkat az itt kiszélesített út mellett letéve könnyedén besétálhatunk a gazzal benőtt apró romhoz.
Figyelem: Figyeljünk a lábunk alá, mert mindenféle piszokba léphetünk!
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!