várak útján
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

SEREGÉLYES

 

GPS: 47°07'06.0"N 18°34'35.2"E   

47.118341, 18.576436

 


 

     A seregélyesi területek egy családi birtokmegosztás során kerültek Zichy Ferenc főpohárnok mester tulajdonába. Az 1812-ben elhunyt tulajdonostól legidősebb fia, Ferenc örökölte a seregélyesi birtokokat, aki valószínűleg Pollach Mihály építésszel terveztette meg „U” alakú klasszicista stílusjegyekkel ellátott kastélyát. Az 1821-re elkészült épületen kizárólag hazai mesterek dolgoztak, többek között a dísztermet festő Pich Ferenc fehérvári művész. A kastély utolsó lakói Gr. Hadik Béla és felesége, Gr. Széchenyi Alice voltak, akik 1945-ben Amerikába menekültek. A II. világháború után sokáig üres volt, majd az 1950-es évek elejétől a Videoton gyár raktára lett. 1976-ban a kastély parkjában egy fakivágása során munkások megtalálták a gróf által elrejtett, félezer tárgyat rejtő vaskazettát és faládát. A kastélyt a nyolcvanas években a Taurus cég újíttatta fel, majd 2008-ig háromcsillagos kastélyszállóként működött. A tulajdonosa ellen 2011-ben felszámolási eljárás indult, melynek eredményeképpen 2014-ben a jordániai érdekeltségű Pharaon Alfa Kft.-hez került az épület, de felújítása, hasznosítása nem történt meg. Az üresen álló kastélyba többször betörtek, gyakorlatilag minden mozdíthatót széthordtak.

   A település centrumában műemlék tábla jelzi merre forduljunk. Ezután kb. 400 méterre jobb kéz felől találjuk a kastélyt. Parkolni az út mellett lehet, a leromlott állapotú épület nem látogatható.


 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!