várak útján
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

  SOMOSKŐ

(szlovák: Hrad ©omoąka)

GPS: 48°10'16.9"N 19°51'25.3"E

48.171372, 19.857034

 

    

 

"Kipusztíták már a szomszéd Somoskőt,

Utána jött a távolabb Fülek,

S most afölött van a tanácskozás;

hová fordítsák léptöket jelenleg?"

(Petőfi Sándor: Salgó - részlet)

 

     A várat a tatárjárás után feltehetően a Kacsics nemzetség egyik tagja építhette. 1310-től Csák Máté tulajdona, tőle Károly Róbert király vette magához 1312-ben. 1411-ben Szécsényi Tamás és fia Simon birtoka, melyet 1455-ben Szécsényi László Gúthi Országh Mihálynak, 1461-ben pedig Losonczi Albertnek zálogosította el. A vár sok különös dolgot megélt köztük azt, mikoris Ali füleki bég 1574-ben a vár elfoglalására indult. Az akkori kapitány a tapasztalatlan Modolóczy Miklós az ágyúzásától annyira megrémült, hogy az éj leple alatt kiszökött, így a török ellenállás nélkül foglalhatta el a várat. Fülek visszafoglalása után a törökök elhagyták, így 1593-ban újra magyar kézre került. A harmincéves háború idején Bethlen Gábor tulajdonolta, majd 1622-ben ismét a királyra száll. 1703-ban az őrség II. Rákóczi  Ferenc mellé áll, ezért a szabadságharc bukása után I. Lipót elrendeli a vár lerombolását.

       Salgóvártól az első kereszteződésnél balra, Somoskőn ismét balra (tábla jelzi), az út felvisz az 526 méter magas bazalthegy tetején álló várhoz. Parkolás apró beállókban, majd kb. 5 perc könnyű séta.

 Szerencsére magyar oldalról is megközelíthető és forinttal is fizethetünk a kasszánál. Ottjártamkor egy gyomirtás ráfért volna. A vár alatti bazaltorgonához szlovák oldal felé induljunk el lefelé a lépcsőn.

 

 

   

 

 

 

 

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!