várak útján
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

BAKTALÓRÁNTHÁZA

GPS: 47°59'53.8"N 22°04'23.8"E 

47.998283, 22.073276

    Barkóczy László egy nemesi kúriát bővített kastéllyá az 1633 és 1659 közötti években. Az épület az 1670-es évekig marad a család tulajdonában, majd a Kölcsey és a Perényi családok együttesen birtokolták. 1687-től a Károlyiak is részbirtokosai az épületnek, nekik köszönhető az 1720 és 24 között zajló emeletráépítés. 1791 után a Haller család, majd a Bárczayak tulajdonolták. A Dégenfeld családhoz hozományként kerülő épületet 1840-ben felújították és egészen a II. világháború végéig birtokolták a leszármazottak. Az 1945-ös államosítás után tüdőszanatóriumként működő kastély felújítása 2016-ban fejeződött be.

       A 41-es számú főútról érkezve a városba, a kis dombon lévő iskola után a művelődési ház előtt forduljunk balra, majd az első lehetőségnél jobbra. A buszmegállók után bal kéz felől találjuk a kastélyt, ami előtt ingyenes parkolókat találunk.

Nyitva, belépő: http://degenfeldmuzeum.hu/

    A 2016-ban felújított és átadott kastély felemás érzéseket váltott ki belőlem. Nagyszerű, hogy egy műemlék újra életre kelt, de őszintén szólva nem minden nyerte el tetszésemet. Az épület csak vezetéssel látogatható, és minden teremhez külön tárlatismertető hölgy tartozik. A lelkes fiatalok szinte mondatonként váltják egymást, de felkészültségük alapszintű (az elhangzottakkal kapcsolatban felmerült kérdésekre heves fejrázás a válasz). Az alsó szinten a high-tech uralkodik, ami jelen esetben azt jelenti, hogy a berendezés nélküli teljesen üres szobákban egy tabletet forgatva láthatjuk a korszak berendezéseit. A legnagyobb gondom ezzel, hogy ezt otthonról is megtehetném!! Ahol nincs táblagép, ott sincs bútor, hanem a falon található tablókról olvasható információ. A kétségkívül igényes ismertetőkön azért arra figyelhettek volna, hogy az aradi vértanúkat ne vártanúknak írják!!!! A látogatató azt gondolná, hogy sietni kellett az átadással ezért nincsenek bútorok (meg repedezik a frissen meszelt fal), de megnyugtatnak, hogy ez koncepció. Mielőtt feladtam volna az emeletre tereltek ahol végre bútorozott szobákat lehet találni, de ide is jutott a technikából - az információs padlón ahogy haladunk, úgy változik a megjelenő szöveg. Mondanom sem kell, ezért sem lehet lelkendezni, hiszen teljesen épületidegen és az árából valószínűleg több szobát is tisztességesen be lehetett volna rendezni. Az emelet másik „érdekessége” a helyi sportklub történeti kiállítása. Akinek mindezen megpróbáltatások után még maradt ereje és kedve, az visszatérve a földszintre high-tech csárdásozhat, vagy megválaszolhatja a kvíz kérdéseket. 

   Ismertetőmmel nem célom elvenni az utazni vágyók kedvét a kastély felkeresésétől, de sajnos látnunk kell, hogy több frissen átadott várral, kastéllyal (Diósgyőr, Füzér, Edelény stb.) ellentétben a baktalórántházi Dégenfeld kastély hatalmas csalódás!!!

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!