várak útján
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

MAJK

GPS: 47°29'50.3"N 18°20'15.9"E
47.497294, 18.337760

  Gróf Esterházy József 1733-ban adományozta a montecoronai kamalduliaknak a gesztesi uradalmán fekvő Majkpusztát. Franz Anton Pilgram osztrák építész tervei alapján 1736 és 1770 között épült ki a remeteség. A templom alapjait 1753-ban tették le. Eköré épült a tizenhét szerény cellaház és a kolostor. 1782-ben II. József uralkodó feloszlatta a szerzetesrendeket, köztük a kamalduli rendet is. 1784-ben már elhagyatott volt, a berendezési tárgyakat árverésen értékesítették, a kolostor és a hozzátartozó birtok a királyi kamara tulajdona lett. 1802-ben Mauthner és Kadisch pesti zsidó kereskedőknek adták bérbe, akik jól menő posztó- és szűrgyártó manufaktúrát működtettek. A munkásokat és családjaikat a remetelakokba költöztették be. 1828-ban a terület Esterházy Miklós révén visszakerült az Esterházy családhoz, akik vadászkastéllyá alakították az épületet. A cselédséget a remetelakokba költöztették, a parkban pedig angolkertet alakítottak ki. A II. világháborúban az épületek súlyos károkat szenvedtek, a kastély emeletének egy része le is égett. Esterházy Móric gróf és egyetlen lánya, Mónika Bécsbe menekült, de a grófné és testvére Emma egészen 1973-ig egy cellaépületben laktak. A háború után a kastély tábori kórházként, munkásszállóként, lakóépületként funkcionált. Teljes felújítása 2018 és 2021 között történt.
   A kastélyt Oroszlány közelében, a Környéről Csákvárra vezető út mellett találjuk (tábla jelzi a letérőt). Tágas, ingyenes parkoló várja az idelátogatót, jegyet a parkoló melletti jegypénztárban válthatunk (ajándékbolt).

Nyitva, belépő:  
 
https://majkiremeteseg.hu/latogatoi-informacio/

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123