várak útján
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

GYULA

 

GPS: 46°38'45.6"N 21°17'09.0"E  

         46.646000, 21.285833  

 

 

     A szabályos alaprajzú, belsőtornyos várat, feltehetően az itt birtokos Losonczi család építette a XIV. század végén. A XV . század első felében 1430 körül Maróthy János, majd fia, László által folytatott építkezések során emelték az udvart körülvevő téglalap alaprajzú magas, zárt téglafalat. 1566. júliusában Pertaf pasa ostromolta. Miután segítség nem érkezett, és a víz, az élelem is elfogyott, az őrség megadta magát. A török 128 évig birtokolta és csak 1695. január 18-án sikerült Mehmet pasától visszafoglalni. II. Rákóczi Ferenc szabadságharca idején a Károlyi Sándor tábornok vezette kuruc csapatok 1705. május 31-én körülzárták a várat, de 24 napi eredménytelen ostrom után elvonultak. Ezután lassan elvesztette hadi jelentőségét.

 

     A városban táblák mutatják az utat a várhoz, de elég rosszul vannak elhelyezve. Talán legegyszerűbb a fürdőt keresnünk, onnan már könnyen megtalálható. 
 Nyitva, belépő: http://gyulavara.hu/

    A várban múzeum található, emellett egész évben programok hada várja a látogatókat. 

   

 

Almásy kastély

GPS:  46°38'39.7"N 21°17'03.4"E

46.644355, 21.284285

    Báró Harruckern János 1745 előtt az egykori huszárvár helyén építtette fel kastélyát melyet  fia emeletráépítéssel bővített. Az épület 1795-ben és 1801-ben is leégett, de mindkétszer helyreállították. A régi vár megmaradt erődítéseit a XIX. században elbontották és helyükön díszkertet alakítottak ki.  1888-ban Almásy Kálmán költözött a kastélyba, aki nagyszabású építkezésbe kezdett. 1902-1905 között tovább folytatódtak az átalakítások, ekkor készült az emelet bővítése is.  A II. világháborúban jelentős károkat szenvedett kastély 1943-ban a város tulajdonába került, csecsemőotthonként és ápolónő, valamint szakmunkásképző intézetként hasznosították. Parkjában 1960-ban termálfürdőt hoztak létre.  A kastélyt 2016-ra teljesen felújították és falai között látogatóközpontot hoztak létre

Nyitva, belépő: http://www.gyulaikastely.hu/

    A kastélyt a várral szemközti parkban találjuk.

 

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!