várak útján
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

SZEPES

 

(szlovák: Spiąský hrad, németül: Zipser Burg)

GPS: 48°59'58.5"N 20°46'02.7"E

48.999576, 20.767415

 

 

   Már messziről feltűnik Szapolyai János szülőhelye, ami nemcsak Szlovákia, hanem egész Közép-Európa legnagyobb kiterjedésű vára. Az erődítés alapjait a XII. század első felében rakták le, ám ez egy földrengés során elpusztult. Az újjáépített vár már nemcsak a természetnek, hanem a tatároknak is sikeresen ellenállt. A török hódoltság idején nem volt fontos katonai szerepe, főnemesi birtokközpontként működött. 1604-ben Bocskai hajdúi, majd 1644-ben I. Rákóczi György seregei is sikertelenül ostromolták az addigra elavult védművekkel rendelkező erősséget. 1702-ben a haditanács a lerombolásáról rendelkezett, ám erre a kuruc felkelés miatt nem került sor. A sors fintora, hogy pusztulását nem háború, henem a békeidőben pálinkát főző részeg katonák által okozott tűzvész okozta 1780-ban. 

   A főútról a Hrad táblánál balra, az út felvisz az ingyenes parkolóig. Ha Markusovce felől érkezünk, a várral szemben is van parkoló, de drága és sokat kell sétálni a kapuig.

 A parkolásért fizetni kell.

Nyitva,belépő: https://www.spisskyhrad.com/english/spis-castle/

  Csodálatos a vár középszerű kiállítással, de az ódon falak övezte területen a gyerekek kedvükre kijátszhatják magukat.

 

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123