várak útján
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

VÁMOSATYA

GPS: 48°11'45.2"N 22°25'26.7"E

48.195877, 22.424075

    Az uradalmi központnak szánt várat Büdy Mihály beregi főispán építette 1550 körül. A hadászati szempontból jelentéktelen építményt 1557-ben kardcsapás nélkül foglalta el Balassa Menyhért serege. 1564-ben Báthori István ostromolta, majd 1566-ban János Zsigmond Csáky Mihály kancellárnak adományozza. 1578-tól újra a Büdy családé, akik egészen a XVII. századig tulajdonolták. Később Kubinyi István földesúré, majd Bocskai István, Bethlen Gábor és I. Rákóczi György csapatai is megfordultak falai között. Pusztulása valószínűleg egy ostromnak köszönhető, a feljegyzésekben 1660-tól romként van nyilvántartva. A megmaradt köveit a lakosság fokozatosan széthordta.

    A település keleti végét jelző táblától kb. 200 méterre jobbra, egy kis bekötőutat találunk. Jó esetben kint van a várat jelző tábla, de a helyiek elmondása szerint a traktorok rendre kidöntik. Innen gyalog a szemben lévő kis erdő irányába induljunk, majd a bal kéz felőli gyümölcsöskert után forduljunk balra. A földúton kb. 50 méter után térjünk jobbra és az utacska az erdőhöz vezet (a főúttól 15 perc könnyű séta). Itt az ismertető tábla mögötti részen találjuk a csekélyke maradványokat. A gazzal benőtt vár centrumába a jobb oldalon található kis fahídon tudunk bejutni. A terület déli oldalán kilátót találunk, ám fentről a magas fáktól semmit sem látni.

 

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!