várak útján
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

 VISEGRÁD

GPS: 47°47'38.7"N 18°58'48.3"E

47.794077, 18.980073

   A tatárjárás után épített vár III. Endre halála után, 1301-ben Vencel király kezére került. A csehektől Csák Máté foglalta el, akitől Károly Róbert vette vissza. 1321-ben Károly ide helyezte székhelyét, így a fellegvárba került a korábban Székesfehérváron őrzött szent korona. 1342-ben itt halt meg Károly Róbert. 1370-ben Lajost lengyel királlyá választották, az újonnan megszerzett korona és királyi ékszerek szintén a visegrádi kincstárba kerültek. 1387-es megkoronázása után Zsigmond is Visegrádon tartotta hivatalos székhelyét. A mohácsi csata után Perényi Péter a koronát Füzérre menekítette, az elhagyott visegrádi várat az ide menekült környékbeliek és a pálosok védték meg a töröktől. Ezután Szapolyai János birtokába került, majd Nádasdy Tamás foglalta el. 1544-ben Mehmed budai pasa és az esztergomi bég közös erővel elfoglalta a várat. Visszavételére 1595 szeptember 12-én került sor. 1605-ben újra a töröké egészen 1684-ig. Az 1686. évi hadjárat után feleslegessé vált ezért kiürítették, majd a falakat megrongálták.

     A fellegvár táblát kell követni és a szerpentin felvisz a tekintélyes erősség bejáratához. Egerhez hasonlóan kötelező látnivaló!!! Szépséghiba, hogy a parkolást megkezdett óránként fizetjük, így óranézegetés vonhatja el a figyelmünket az alapos szemlélődéstől. A vár lábánál a királyi palota lenyűgöző!  

 Nyitva, belépő:

www.dunainfo.net/~hungaro1/admin/Texts/UserPages/I_Muzeumok_HU.html

 

 

 

 

 

 

Latinovits-Gundel kastély 

GPS: 47°48'05.9"N 18°59'02.4"E

           47.801633, 18.984009

A Latinovits-Gundel kastély helyén egykoron monostor állt, később Sántha Kálmánné szőlőskertje foglalta a területet. Ezt vásárolta meg Latinovits Tibor és 1923-26 között neoklasszicista stílusú tornácos kastélyt építtetett Dunára néző homlokzattal. Az épület falait bőrtapéta borította és minden szobában cserépkályha állt, amelyeket elektromos fűtéssel láttak el. A villa előkertjébe ritka fafajtákat ültettek és egy szökőkutat is létesítettek. Később a kastélyt az állam megvásárolta, majd 1928 júniusában Horthy Miklós kormányzó a Magyar Hírlapírók Országos Nyugdíjintézetének és az Újságírók Kórház és Szanatórium Egyesületnek adományozta azzal, hogy azt jóléti célra fordítsák.

A 11-es számú főúton haladva a Kalandparkhoz vezető feljáró mellett találjuk a kastélyt. Az évek óta eladó épület romos állapotban van, nem látogatható.


 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!